a  B i b l i a  f r i s s  h a r m a t a

Közeledni Istenhez

2006/11/24. - írta: Csabosz

Jakab levele 4:7-8
7. Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.
8. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.


A keresztyén hit gyakorlati megjelenésével foglalkozóknak nagy segítség az ún. Engel-skála. Ez az amerikai üzletember, amikor megtért, vizsgálni kezdte a maga üzleti életből hozott módszereivel, hogy Billy Graham evangélizációi miért eredményesek az egyik, és miért eredménytelenek a másik városban. Rájött, hogy az emberek különböző szinteken élnek, ha a Jézussal való találkozás lehetőségét figyeljük. Más szóval nem egyforma távolságra vannak Jézustól.
Hogyan vázolta ő fel ezt a folyamatot?
-10 nincs Istenről tudomása
-9 valami természetfelettit sejt
-8 kezd tudatára jutni Isten létezésének
-7 érdeklődni kezd a kereszténység iránt
-6 megismeri a keresztyén hit alapjait
-5 megragadja az evangélium egyes elemeit
-4 pozitívan viszonyul az evangéliumhoz
-3 tudatára ébred Isten előtti állapotának
-2 hívást hall a döntésre
-1 megtérésre, hitre kész
Ekkor megtér.
1 döntését kiértékeli
2 elkezd gyülekezetbe járni
3 bekapcsolódik mások tanítvánnyá tételébe
4 növekszik az Ige ismeretében
5 erősödik keresztyén jelleme
6 lelki ajándékait felismeri és használja
7 mennyei javakkal sáfárkodik
8 közössége van Istennel imádság által
9 nyitott mások felé
10 a hitet eredményesen adja tovább
(A 4. ponttól a sorrend már nem fontos.)

Igen, ez egy folyamat mindenki életében. Ritka az, aki nagy ugrásokkal ment végig ezen a skálán. Velem mi volt a helyzet? Ez a skála azonban nem segít nekem abban, hogy most, ezen a napon épp mit kellene tennem ahhoz, hogy közeledjek Istenhez. Jobban segít Jakab apostol. Az apostol ebben a fejezetben az irigység, önzés, büszkeség ellen harcol, és itt hangzik el a bízatás és ígéret: Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.
Már hívőként is van ennek egy folyamata, hogy közel kerüljek Istenhez. Tegyünk most négy lépést ennek érdekében!
Első lépés: bűnvallás
Az első az ellenérzés felfedezése és leleplezése saját magunkban. Nem magától értetődő még a hívő ember számára sem, hogy most közelebb lépek majd Istenhez. Úgy vagyok sokszor, mint Ádám és Éva, közvetlen a bűnbeesés után: el akarok rejtőzni Isten elől, ugyanis úgy érzem, takargatni valóm van. Isten, bár tudja, mi a helyzet velem, nem vonszol maga elé mégsem, hanem várja, hogy én merészkedjek elő. Mit akarok elrejteni Istentől? E kérdés megválaszolásához őszinteség, és lelki tisztánlátás kell. Az elsőhöz Isten Lelke ad segítséget, a másodikhoz Isten Igéje. Ha a Szentlélek bátorítására hallgatok, elhiszem Istenről, hogy ő nem fog elpusztítani, vagy lemondani rólam, ha őszinte vagyok hozzá, és nem takargatom életem foltjait. Péld. 28,13 Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer. Ha ez megtörtént, ekkor következhet a második lépés.
Második lépés: odaszánás
Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Életellenes erők munkálkodnak körülöttem, és ha engedem, bennem. Lehetséges az, hogy egyszerűen elküldöm őket, ha körülöttünk vagy bennünk megjelennek. Hogyan? Egyszerűen úgy, hogy jobbat teszek helyette: engedelmeskedem Istennek! Nem az ördögre, hanem Istenre kell néznem ebben a harcban, és győzni fogok! Ha tehát ellenállok az irigység, bosszú, híúság, büszkeség, versengés szellemének, úgy, hogy követem a hit és a szeretet parancsát, meglátom, hogy elfut tőlem a gonosz! Ne késlekedjünk hát az odaszánással! Ezt a mai napot is erre kaptuk. Ez engedelmesség követelményét Ézsaiásnál szigorúan fogalmazza meg az Úr: 13 Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, 14 azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad. Nem közeledhetek Istenhez engedelmesség nélkül. Csak az engedelmes hisz. Ahhoz, hogy valaki hinni tudjon, egy tényleges parancsnak kell engedelmeskednie. Meg kell azt tennie, hogy a hit ne kegyes öncsalás legyen. Először az engedelmesség lépését kell megtenni, mielőtt hinni lehetne, ugyanis az engedetlen nem tud hinni, így nem is tud közeledni Istenhez. Mit jelent ma számomra az engedelmesség? Az, hogy Isten akaratát teszem. Ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy közeledjek Istenhez. Így összefüggnek ezek.
Harmadik lépés: közösséggyakorlás Istennel
Ez leginkább az imádkozás területe. Aki már imádkozni tud, az már elindult Isten felé. A belső készsége megvan, megteremtette magában a csendet, az alázatot. Nevén nevezte a saját magában lévő életellenes erőt, ellene állt, megfutamította. Most a dolog pozitív része következik, amikor utat kap a Szentlélek, aki gazdag eszköztárából azt hozza majd épp elénk, ami kell a lelkünknek: figyelmeztetést, vigasztalást, bátorítást, tanítást, ismeretet Istenről. A zsoltáros is átélte: Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Zsolt 145:18
Kutassuk az Írást, imádkozzunk, keressük Istent minden áron! A közmondás is úgy tartja, hogy a kút, amit nem mernek megposhad, de amelyiket használják, abban egyre tisztább és frissebb lesz a víz. Ne engedjük begyomosodni az utat, amely keskeny ugyan, de az életre visz. Egyszer csak végleg benövi a gaz. Egyszer már akkora tüskebokrok, akkora erdő állja utunkat, hogy akkor már ha akarnánk se tudnánk továbbhaladni. Ha akarnánk is közeledni, már sokkal nehezebb, csaknem lehetetlen. Ezért mondja a Szentírás: közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok.
Isten több szolgájáról, például Mózesről, Illésről, Jeremiásról kiderül, hogy olyakor ellenkezett Isten akaratával szemben, vagy túl nagy tehernek látta azt. Isten Mózes mellé adta ekkor Áront, Illésnek angyallal küldött pogácsát, Jeremiásnak pedig erőt adott, hogy fiatal kora ellenére is bátran hirdesse Ura igéit. Engem és téged sem hagy magunkra, ha elhatározzuk, hogy az Ő akaratát akarjuk követni. Krisztust és Szentlelkét adja mellénk. Menjünk csak hozzá közel. A legjobb hely, ahol lehetünk az Ő közelében van.
Ehhez egy bízatás a Zsidókhoz írt levélből: Mivel nagy papunk van az Isten háza felett, járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk mert hű az, aki ígéretet tett. Zsid 10:21-23
Isten sokkal többet lép felénk, ha már elindultunk, mint amennyit mi tudunk menni. Így végül vele találkozni, és lábánál lekuporodni a legbékességesebb, lélekgyógyítóbb dolog a világon.

Mi a te véleményed erről?
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igek.blog.hu/api/trackback/id/tr718732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása