Befogadás a közösségbe

    Pál apostol a Róma 12-ben elkezdi a szeretet témáját kifejteni, és a további részekben azt többféle gyakorlati oldalról mutatja be. A Róma 13 a felsőbb hatalmak felé irányuló szeretetről és engedelmességről szól. A 14-15 részek a gyülekezet szeretetéről szól. Pontosabban az elfogadásról.

    Nagyon sokat hangoztatják ma ezt. Csak nem elfogadást, hanem toleranciát mondanak. Ugyanazt jelenti.
   
    A toleranciának vannak kedvező hatásai. A középkorban sokkal kevésbé volt toleráns például a katolikus egyház a máshogyan vélekedőkkel szemben. Inkvizíció működött, ahol sokakat bélyegeztek eretneknek, akik csak elég bátrak voltak ahhoz, hogy eltérő véleményüknek hangot adjanak. Jó, hogy ma szabadabb az ember, a hívő ember is. De ezeket a kedvező hatásokat egy jelentős csapda helyzet ellensúlyozza. Általánossá, sőt népszerűvé vált, hogy elfogadjuk az embereket, és szó nélkül hagyjuk azokat, amikkel küszködnek. „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek fölötte?”- hangzik az általános reakció valakinek a romboló hatású viselkedésére. Pedig mindez nem ítélkezés kérdése, hanem sokkal inkább a másokkal való TÖRŐDÉS JELE, ha szembesítjük azzal, hogy amit tesz, nyilvánvalóan ártalmas rá és a körülötte élő emberekre.

                A toleranciára való törekvés eredményeként egyre ritkábban találkozhatunk olyanokkal, akik mernek másokat szembesíteni tetteik következményeivel, vagy felelősségre vonni egy akaratos embert. Némelyek azt mondanák, hogy így van ez jól, hogy nem helyes mások dolgába avatkozni, nem számít, milyen bajban vannak.

Valaki - akit nevezzünk most Jánosnak - heteken keresztül számos embernek elmondta a lelki közösségében, hogy alkoholfüggőséggel küszködik; ahelyett, hogy keretek között tartaná az ivást, úgy tűnik, az ital uralkodik fölötte. Nem arról beszélt, hogy társaságban időnként megiszik egy-két italt. Meg volt győződve róla, hogy az ivás bálvánnyá vált számára, olyan erővé, aminek rabjává vált. Minden alkalommal elpanaszolta a csoportban, hogy szeretné abbahagyni az ivást, de továbbra is rendszeresen leissza magát.

Jó néhány hét után, hallgatva János ismétlődő panaszkodását, a csoport egyik tagja, akit most Róbertnak nevezek, megelégelte János üres és hangzatos ígéreteit.

                Szembesítve ezzel Jánost, Róbert megkérdezte: „János, valóban abba szeretnéd hagyni az ivást?”. János biztosította róla, hogy igen. Rövid szünet után Róbert elkezdte kérdőre vonni barátját: „Nem tudom, hogy ezt teszed-e. Minden héten ugyanazt a régi lemezt hallom, minden eredmény nélkül. Engedd meg, hogy megkérdezzelek: tartasz otthon szeszes italt?” János elgondolkodott és így válaszolt: „Igen”. Ekkor ezt mondta neki Róbert: „Hogy gondoltad, hogy abba tudod hagyni az ivást, ha helyet adsz a kísértésnek az otthonodban? Minden csepp alkoholt száműznöd kell a házadból. Amíg ezt nem vagy hajlandó megtenni, nem hiszem el, hogy komoly a szándékod.”

Nem túl toleráns mondat. Lenne bátorságod valakivel ilyen egyértelműen szembeszállni, legyen szó alkoholról, hazárdjátékról, udvariatlanságról, vagy bármely más nem kívánatos viselkedésről? Róbert megtette, és hála Istennek a kemény, de gondoskodó intés megtette a kívánt hatást. János hazament azon az estén, kiöntötte minden alkoholt és összetörte az üvegeket. Ez volt a kezdete János alkoholizmussal szemben folytatott küzdelmének. Később teljesen felszabadult az alkohol rabságából.

A Bibliában a Példabeszédek könyve 28,23 így tanít minket: Aki figyelmezteti az embereket, az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg. Szó nélkül hagyjuk a méltatlan viselkedést a munkahelyeden a tolerancia jegyében? A mások érdekében kimondott őszinte és szeretetteljes intés több áldást eredményez, mint a hízelgés, és megmenthet másokat a romlástól.

                Pál apostol is ezért inti a rómaiakat, hogy fogadják be maguk közé az erőtlent.

Fontos meghatározni, hogy kire gondol itt az apostol. Ki voltak ott akkor Rómában azok az erőtlenek, akiket így védett az apostol? Négy feltevés is található a szakirodalomban ezzel kapcsolatban. Én a legvalószínűbbet szeretném csak ismertetni.

Eszerint ezek olyan emberek, akik zsidó hitről tértek a keresztyénre. Ezek erőtlensége abban állt, hogy megtérésük után is lelkiismeretesen megtartották a zsidó étkezési és ünnepnapi előírásokat. Megőrizték a ószövetségi rendelkezéseket: nem ettek semmi tisztátalant. Azonkívül bizonyára meggyőződtek a hús kóser voltáról, vagyis hogy az állatokat előírások szerint vágták-e le.

Pál apostol azért beszél erről, hogy elősegítse a konzervatív felfogású (többnyire zsidó) keresztyének és a szabadabb felfogású (többnyire pogány) keresztyének szeretetben való együttélését. Persze a felolvasott igeszakasz nem akar ilyen egyszerűen általánosítani.

Lehetett pogány, aki megismerte a zsidók hitét, lekezdett ahhoz alkalmazkodni, majd később keresztyénné lett. És lehettek olyan felvilágosult zsidók, mint Pál apostol, akik kifinomult lelkiismerettel rendelkeztek, és boldogan örvendeztek keresztyén szabadságukban. Pál apostol kétségkívül az erősek álláspontján volt. De az erőseknek épp abban áll a felelőssége, hogy segítsék az erőtleneket.

Pál apostol jól tudta, hogy az evangélium szempontjából az étkezési előírások és az ünnepek kérdése mellékes. Tisztán látja, hogy mi alapvető, mi az, amiben pedig megengedhető a szabadság.

Hasonló tisztánlátásra van szükség ma is. A mi egyházunkban is a szokásaink kérdését nem szabad a lényeg szintjére emelnünk, és az igaz hit próbakövekévé tennünk. Az élő gyülekezetekben új hagyományokat alapítanak azon régiek helyett, amelyek megértek az átgondolásra, változtatásra. Ami jó a régiből, csak azt tartják meg.

A lelkiismereti kérdéseket úgy kell kezelni, hogy a közösséget ne forgácsolják szét.

Mit mond konkrétan nekünk ez az igeszakasz? A hitben erőtlent fogadjátok be. Nincs szó itt e testvérek milyenségének elkendőzéséről. Erőtlenek = éretlenek, tudatlanok, és valamilyen tévedésben vannak. Ott a késztetés, hogy kiigazítsuk ezt a tévedését. De az apostol azt mondja, hogy A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Ez a befogadás nem csak megtűrést jelent, hanem a szó utal az igazi szeretet melegségére és jóságára is. Az Ige elfogadásra bíztat. Nem feltétel nélküli elfogadásra mégsem. Jóllehet Isten szeretete nem ismer feltételt, ahhoz azonban, hogy fogadjon minket bűnbánatot kell tartanunk és hinnünk kell Jézus Krisztusban.

Pál apostol két példát hoz itt. Étkezés, és úr-szolga viszony. Zöldségfélét eszik: csak így lehet biztos abban, hogy nem eszik nem kóser húst.  Hogyan viszonyuljon ehhez az a keresztyén, akinek ez nem probléma? Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. Isten sokkal nagylelkűbb, irgalmasabb, mint az ember. Honnan vesszük a bátorságot, hogy kirekesszünk egy olyan embert, akit Isten befogadott?

Határozza az meg az erőtlenekhez való magatartásunkat, hogy mi módon viszonyul hozzájuk Isten!

Úr-szolga viszonya. Így olvassuk: „más szolgája”: az erőtlen testvér nem szolgám nekem! Ő Krisztus szolgája, miként én is. Nem állhatunk keresztyén testvérünk és Krisztus közé!

•             Legyünk egymásnak ilyen társai!

•             Az Úr segítségével próbáljuk meg meghatározni, hogy mi a lényeges, és mi a lényegtelen. (mit tart a Biblia annak!) Aszerint tegyünk, amiként az ige int!

•             Kutassuk Isten gondolatait másokkal kapcsolatban, még ha látszik, hogy gyengébbek nálunk, akkor is, és ne menjünk el szótlanul mellette, segítsünk neki feljebb emelkedni. Jézus is így tett velünk.